Elköltözök virtuálisan (is), a blog itt folytatódik!
Amikor Isten megteremtette a világot, minden létrehozott dolog után, ezt mondta: Ez jó! Azt gondolom, hogy ez a mondat mindannyiunk megalkotásakor elhangzott valamikor. Isten kézbe vett minket, megforgatott, és ezt mondta: x. y. jó. Jó úgy, ahogy van. Tökéletes arra feladatra, amire elhívtam. Velem is ez történhetett: egyszer Isten rólam is azt mondta, hogy jó. Príma darab! Így kell néznem magamra! Értékes vagyok a szemében, bárhogy is gondolkodjak erről néha.
Értékes vagyok akkor is, mikor autót kell vezetnem. Még akkor is, mikor a dolog inkább úgy fest, hogy a kocsi vezet engem: fogalmam sincs hányasban vagyok, merre megyek, nem tudom, hol a gáz, a fék(!), mikor keresztbe állnak a lábaim. Sőt, értékes vagyok akkor is, mikor egy kereszteződés kellős közepén fullad le az autó, és nagy zavaromban azt sem veszem észre, hogy áll a motor. Mindeközben pedig csodálkozom, miért nem megyek előre, mikor egyesben vagyok, mikor nyomom a gázt, mikor a kuplung kint van. (Ha az anyósülésen ülő nem szól, hogy indítsam újra motort, még most is ott állnék, mint a lúzer sofőr élőszobra.) Égtem, mint a rongy, de még ekkor is értékes vagyok, bármily hihetetlen.
Értékes vagyok akkor is, mikor egy közepesen egyszerű német mondatot is csak háromnegyed részben értek meg. A jelentésére gyakorlatilag csak bizonyos szavakból következtetek, mindezt hatévnyi németországi tartózkodás után. És értékes vagyok akkor is, amikor... és akkor is, amikor... amikor... stb.
Isten számára értékesek vagyunk. Meg kell szokni ezt a gondolatot. Meg kell tanulnunk Isten szemével nézni magunkat.
Nagyon jól ismerem az érzést, ezt az oltalmazó, sebet begyógyító, reményt adó félelmet. Régi jó barátom. Jelzi: még van tétje az életemnek. Kányádi Sándor versének minden szava a szívemből szól.
Kányádi Sándor
Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
Lent a völgyben olyan tiszta és fehér volt minden, mint egy menyasszonyi ruha. A város elnyújtózott a verőfényben. Pécstől délre, messzi kint a mezőkön, szinte vakított a fehérség. A székesegyház tornyain olvadozó hófoltok kapaszkodtak a kiszögelésekbe. Színes tűzfalak, csillogó ablakok felett, a behavazott háztetők sokaságán a kémények éles árnyékot vetettek a havas cserepekre.
Ma Sámuellel ebédeltem a Villa-Deszkában. Már rég találkoztunk egymással, most is csak véletlen futottunk össze. Sámuel azt mondta, jó hogy így alakult, úgyis már rég meg akart osztani velem valamit. Van egy igen érdekes igei gondolatom, mondta. Igen? Na, akkor ki vele. Szóval... Valahol azt olvastam, hogy Sámson rókái, melyekkel felgyújtotta a filiszteusok búzamezőit, lehet, hogy a Firefoxot jelképezik. Félrenyeltem a citromkrém levest: Tessék?! Egyszerű: a rókák, melyek felgyújtották a búzamezőt, az internetre utalnak, mely feléget maga körül mindent. Tessék?! Valószínűleg nem jól hallottam valamit. Több utalás is van erre az Igében, például: "Fogjátok meg a kis rókákat." A kis rókák egyenlő Firefox, ezen keresztül az internet. Zavartan beletúrtam a hajamba: Te Sámuel, ugye ezt csak azért mondod most el viccesen, hogy más már ne mondja el komolyan?! Ugye?! Ööö... nem. Nekem is ez a gyanúm. Fizetni, el innen! - gondoltam magamban. Szerinted?! Mit tudom én, Sámuel, ne nyaggass ilyen marhaságokkal! Jól van na, csak nem árt, ha az ember óvatos.... Maradjál má' Samu, inkább nézd meg milyen szép a kilátás. Egy pillanatra belefeledkeztünk a fehér tájba, de ő nem tudott megnyugodni: Szerinted nem lenne ajánlatos a gépemen legalább a Firefoxot kicserélni Explorerre? Nem, hidd el, nem lesz semmi bajod a Firefoxtól... Viszont tudod mit ajánlok neked, Samu? Mit? Ne alapíts teológiai főiskolát, kérlek! Egyébként hol hallottad ezt a rókás izét? A neten olvastam. Na, Samukám, mars ki innen, de nagyon gyorsan!
Odakint a vidám, kék ég alatt egy hófehérbe öltözött város süttette magát az aranyló nappal.
(Figyelem: Sámuel és a rókás gondolat - hála Isten - az én agyszüleményem. Kéretik egyiket se komolyan venni!)
Fotó: Mánfai György
Február 14: a férfiaknak a focit jelentette, a szerelmeseknek a Valentin napot, nekem egyféle kabaréünnepet. Maksa Zoltán, Mikroszkóp Színpad, Rádiókabaré felvétel - Ez három olyan hívószó, melyek hatására egy magamfajta kabarérajongó nem marad otthon, hanem dacolva a hóval, hideggel, beutazik a Nagymező utcába.
Maksa Zoltán ötvenéves lett, ennek apropó(pó)ján a rádiókabaré egy szülinapi partit rendezett számára a Mikroszkóp Színpadon. Az est főattrakciója természetesen a három és félórás(!) Rádiókabaré felvétel volt, amelyben az ünnepelt és vendégei szerepeltek, viszont a műsor után még egy fogadást is tartottak a büfében, ahol felvágtak egy tortát. Minden nézőt megkínáltak egy-egy szelettel, ott lehetett személyesen is gratulálni Maksának. Pár perc erejéig voltam csak ott, mert sietnem kellett vissza Érdre. Egyébként a tömegtől nem igazán láttam semmit, az ünnepelt megérkezését is csak a felvillanó vakuk tucatjai jelezték, az embertömeg másik oldalán. Másképp nem is láttam volna.
Ha nem is gratulálhattam személyesen, anélkül is szép volt az este. Maksa Zoltánon nőttem fel, a Rádiókabaré egyik oszlopos tagja (volt), nem lehetett elképzelni nélküle a szilveszteri kabarét. Nagyon szerettem a portréit: gépjárműoktató, vámos, pilóta, síoktató stb. Akkoriban számon tartottam azokat a poénokat, amikre a legfrenetikusabban reagált a közönség. A top háromban ott volt az övé is. A Kocahorpasz köszöntője című számában, ez hangzott el, 1996 szilveszterén: "..s női indián köszönéssel ekképp búcsúzik: muff..." Azt a hatást nem lehet leírni! Mintha egy petárdát dobtak volna be a közönség soraiba. Először egy hisztérikusan felvisongó nevetést lehetett hallani, majd az azonnal kitörő tapsban hosszan fuldokoltak az emberek a röhögéstől. Ez egy nagy pillanata volt a kilencvenes évek Rádiókabaréjának. Legalábbis én akkor úgy éltem meg...
Kedd este másodszor voltam a Mikroszkóp Színpadon. Szeretem a Mikroszkóp levegőjét. Ha arra gondolok, milyen nagy nevettetők álltak, állnak azon színpadon, Hofitól kezdve Markos-Nádasig, hogy kik alkottak, alkotnak e falak között, mindig megilletődöm. Ez az este azonban még az átlagnál is különlegesebb volt, mert a színház előtt ott parkolt a Magyar Rádió egyik furgonja is: Rádiókabaré felvétel volt!!! Áhítattal figyeltem a színpad szélén álló két mikrofont, melyek a közönség nevetését vették fel, élveztem az apró kulisszatitkokat, a kisebb leállásokat, az elbakizott, de újrakezdett mondatokat: az egész felvétel hangulatát. A bal oldali erkély legszélső székében ültem, amit gyakorlatilag féllábú embereknek terveztek (a bal lábamnak egyszerűen nem volt helye), és olyan szűk volt, hogy azt gondoltam, ha elzsibbad a lábam, akkor a műsor második felében minden poént felállva tapsolok meg. De erre nem került sor, megtanultam ülni a szűk helyen, de az is lehet, hogy tíz centit összement a lában a felvétel alatt. Az is sokat segített, hogy nagyon jól szórakoztunk. Régen látott humoristák (Ihos József, Bach Szilvia), új stand-uposok (Felméri Péter, Három Kismalac, Orosz György), Maksa és barátai (Varga Ferenc József, Tóth Tibor) kitettek magukért. Nagyon jól szórakoztunk!
A műsort két részben (február 18-án és 25-én, szombaton) adja le a Kossuth rádió 13.05-kor. Mindenkinek ajánlom, jó szórakozást hozzá! Az egyik nevetés az enyém lesz!!
Az egyik klasszikusa a Brüsszelben felvett rádiókabaréból: (A pilóta - 1997. május)
Márk és én úgy sétáltunk a Holdon, mint ahogy a nyugdíjasok szoktak a Király utcában, vasárnapi ebédek után: kényelmesen, nem sietve. Szinte andalogva kerültük ki az utunkba eső nagyobb köveket. Olykor megmásztunk egy kisebb buckát is. Tudtad, kérdezte egyszer Márk, hogy a Hold üreges? Nem. Pedig üreges. Én nem hiszek ebben. Hát akkor figyelj, megmutatom. Megállt, rám nézett és ugrott egyet. Amint földet, illetve holdat ért, kongani kezdett alattunk a talaj. Még a gyomrom is beleremegett, úgy éreztem, hogy minden, amit a horizontig láttok, minden kő, minden bucka, minden kráter, kong, bong, rezonál, visszhangzik. Nagyon féltem. Na, ugye megmondtam, kiáltotta Márk diadallal. A Hold nem más, mint egy üreges vasgolyó. A holdfelszín, amin járunk, egy vaslemez, ami mindössze tíz centiméter vastag. Alatta pedig nincs semmi, csak egyetlenegy hatalmas üreg. Ez nem lehet, nyögtem. Fizikailag lehetetlen ekkora vasgolyót csinálni. Hülyeség, nevetett Márk. Látni akarod belülről? Nem, mondtam, és kivert a víz. Annyira féltem, hogy legszívesebben megfogtam volna Márk kezét, amikor közelebb lépett hozzám. Az űrsisakja plexije mögött groteszk vigyort láttam felcsillanni. Akarod látni a belsejét? - kérdezte. Nem!! Pedig megmutatom, mondta, majd lehajolt. Egy helyen elsöpörte a szürke holdport, ami alatt egy csatornafedél-szerű dolog tűnt fel. Nem is volt nagyobb annál. Itt benézhetsz a Hold belsejébe, mondta. Kérlek, Márk, ne nyisd ki azt az ajtót!!! Lárifári! Egy erőteljes mozdulattal kitárta a fedelet. Visszhangzós nyikorgása felborzolta hátamon a szőrt. Nézz bele! Nem, nem!! Ott a Hold belseje: a nagy üreg. Menjünk haza, Márk, menjünk! Addig nem, míg bele nem nézel. Ezt nem hagyhatod ki! Ekkora teret még nem láttál. Letérdeltem hát, odacsúsztam a nyíláshoz, és bedugtam a fejem 2.19-szor 109-en köbkilométernyi térbe. Sötét volt, és az őrjítő mélység fenekéről a Delta zenéje szólt visszhangozva.
Ordítva riadtam fel.
Ma egész nap remegett bennem a félelem, a bénult ijedtség: olyan magányban még nem volt részem, mint ott, abban a sötétben. Ezért az ismerős világ, ismerős zsivajában kerestem a védelmet az elől a sötét üresség elől: elvegyültem a pécsi nyüzsgésben. Zsúfolt buszokon utaztam, ahol az emberek panaszkodtak körülöttem az aprócseprő bajaik miatt. Rádiót hallgattam, ahol politizáltak, zenéltek, folyt a közélet. A fent, a Villa-Deszkában, bulvárújságot olvastam a pizza mellé, és stand-upot néztem. Miközben jókat nevettem azon, hogy Kuli milyen baromságokat mesél a pódiumon, hálás voltam azért, hogy semmi sem változott, hogy a világ pont úgy éli az életét körülöttem, ahogy mindig is tette. Jó volt elmerülni, részese lenni ennek a tarka lármának. Jó volt elrejtőzni a magány elől, ami ott volt a Holdban, és ami ott van... talán bennem is.
Estefele Márk felhívott telefonon. Szervusz, mondta, nincs kedved egy horrorfilmhez? Egy kitalált Hold-expedícióról szól... Valami megtámadja az Apolló-18 legénységét az egyik kráterben...
Szegény Márk, nem tudja miért nyomtam ki a telefont. Minden szó nélkül...
Szilvási Lajos Légszomj című könyvét pár éve olvastam el. Egy szocialista lektűrről van szó, melyben a szereplők a permanens forradalomról, Che Guevaráról beszélgetnek, vitáznak, mindezt jelentékeny mennyiségű konyakkal leöblítve. Apukám világa - ez volt az első gondolatom, annak ellenére, hogy a regény 1969-ben játszódik. A szüleim tizenöt évvel később élték a harmincas korosztály életét. Ennek ellenére mégis az ő világuk, otthonuk, szekrényeik, autóik jutottak eszembe a konyakról, cigiről és egyebekről. Minden használati tárgy, ami a regényben feltűnt, olyan ismerős volt: mintha már tapintottam volna őket, szagoltam volna már az illatukat, hallottam volna már a zörejüket.
Nem is ez a lényeg. A regényben nem csak konyak van és cigi, hanem egy öt-hat főből álló baráti társaság is. A legkülönbözőbb embereket (van köztük autószerelő, vadászpilóta, ügyvéd, orvos, hivatalnok) a barátságuk és a közös hitük, jelen esetben a szocializmusban való hit köti össze. Gyakran összejárnak: lakásaikban, éttermekben, itt-ott. A cselekmény elején felfedeznek valamit a vadászpilóta tüdejében. Választania kell: vagy megműtik, és nem repülhet, vagy nem műtik meg, és lehet, hogy egész életét szanatóriumban kell leélnie. Mivelhogy az illetőnek a repülés az élete, a kérdés nem egyszerű. A regény arról szól, hogy a barátok segítik a pilótát, támogatják abban, hogy jól döntsön. Összeülnek, gondolkodnak, beszélnek, tárgyalnak és természetesen cselekednek is. Mindezt azért, hogy társuk dönteni tudjon, hogy ne törjön keresztbe az élete. Egy működő, sőt, jól funkcionáló közösség, gyülekezet életét láttam a könyvben. Van hat-hét ember, akik egymásra odafigyelve, egymással beszélgetve élik az életüket, és ha baj van, akkor tudják mit kell csinálni, tudják, mi a feladatuk: Segíteni a társat.
Hogy miért is írok erről? Mert egyre kevésbé hiszek a (túl)intézményesített kereszténységben. Tudom, hogy Jézus gyülekezetben, közösségben gondolkodott. (nyáj, pásztor stb.) Tehát, kell valamilyen gyülekezet, kizárólag annak milyensége lehet a kérdés. A következő mondatok csak amolyan gondolatkísérletek. Nem tanok, nem szentírás. Többsége csak kérdés:
A hitről egyformán gondolkodó embereknek feltétlen hivatalosan is bejegyzett egyházakat kell létre hozniuk, dogmákkal, istentiszteleti rendekkel, szabályzattal? Muszáj adószámban, névben, imateremben gondolkodniuk? Nem lehetne az, hogy minden formalitás nélkül öt-hat vagy akár kilenc-tíz ember összeül valahol hetente párszor? Igét olvasnának, elmesélnék egymásnak, mit éltek át az Úrral, elmondhatnák, mit olvastak a Bibliából, és mit adott az nekik. Egyáltalán: beszélgetnének! Mindezt akár egy kávé mellett.
Azt gondolom, hogy talán sok-sok ember azért kallódott el körülöttünk, mert csak azzal foglalkoztunk, milyen függöny legyen az imaterem ablakaiban, milyen nyakkendőt kell felvenni egy szombat esti istentisztelethez, mit énekeljen a kórus, ki söpri le az udvart, miből veszünk projektort, erősítőt, mikrofonokat, mi legyen az ebéd stb.
Lehet ebben a kis létszámú, puritán, barátikör-szerű un. "partizán-kereszténységben" ráció? Mert ha igen, akkor inkább leszek partizán a tűzvonalban, mint egy írnok a hivatásos hadseregben. Egyszerűen csak azt érzem, hogy sok-sok olyan dologgal foglalkozunk, ami túl sok energiát vesz el más fontosabb dolgoktól. Amikor Jézus a földön járt a tanítványai körében, ott se volt "túlintézményesítve" az egész működés. Természetesen voltak szervezési feladatok, mint minden teamnél, de az energia nagy részét - döntő részét - arra tudták fordítani, ami igazán fontos: az emberekre, lélekmentésre. Nem szeretném megélni azt a percet, hogy amikor elbukik mellettem valaki, ne tudjak utánanyúlni, mert esetleg foglaltak a kezeim: épp nyakkendőt kötök.
Egyébként a könyv címe kifejezi a jelenlegi állapotomat: Légszomj!
Bethesda.
A német testvérgyülekezetünk által fenntartott idősek otthonát nevezzük így, ahol együtt él a negyven gondozott és a majdnem ugyanannyi személyzet. Egy Fekete-erdei falucska szélén található e komplexum, ami egy nagy imateremből, személyzeti lakások tucatjaiból, közös étkezőből, néhány műhelyből és egy korszerű ápolási szárnyból áll. Egyfajta mikrokozmosz: nyolcvan ember együtt, egymásért, az Urat szolgálva. Körülbelül hat évig éltem és dolgoztam itt ápolóként, és most - november elejétől, december közepéig - újra itt vagyok. Segítek, dolgozok, üdülök.
(Al)so! - (Így-Úgy) Szinte bármit kifejezhet, helyzettől, szövegkörnyezettől függően. Majdhogynem kötőszó. A németek ezt mondják, mielőtt elkezdenek valamit, és ezt mondják akkor is, mikor befejezik ugyanazt a dolgot. Gyakorlatilag ezzel az egy szóval meg lehet élni Németországban.
Ge' (Gelt) - Magyarra az "ugye" szóval lehetne lefordítani. Akkor használják ezt (én is), mikor meg akarnak győzni valakit valamiről, ami az illetőnek nem nagyon tetszik. Das ist aber lecker, ge'? - Ez aztán finom, mi? - mondják/mondom az idősnek, mikor a legocsmányabb ízű pürét tömik a szájába. Persze az idős nem bólogat ilyenkor, inkább fintorog.
Weißt du was? (vájszt du vász?) - Tudod mit? - Három szótagnyi puhítás, kerülgetése a forró kásának. Valami kellemetlen dolgot akarnak lenyomni a torkodon, mindezt félszegen, kíméletesen, remélve, hogy jól kezeled a helyzetet. Ha valaki így indít, tudhatod: semmi jót nem várhatsz. Az esetek többségében újratervezés történt, a régi program megváltozott. Még az is előfordulhat, hogy a kollégák addig-addig keverték a műszak kártyalapjait (véletlenül vagy szándékosan), hogy te fogod a legkakisabb pelenkát kicserélni, a legmozgásképtelenebb, legháklisabb nénit ágyba segíteni.
Wie geht's dir? (Vi géc dir?) - Hogy vagy? A társalgás kezdőmondata, amire csak úgy lehet válaszolni, hogy danke, sehr gut! - köszönöm, nagyon jól! Ha nem így teszel, összezavarod a német világképet. Ha "vigéc"-re nem pozitív választ adsz, horribile dictu, panaszkodsz, az majdnem felér egy polgárpukkasztó, utcai performansszal, közel olyannal, mint amikor Sándor György Burda-szabásmintából akart tájékozódni a körúton. A németek számára a "nicht so gut - nem túl jól" válasz pont ilyen magas labda: nem tudják értelmezni, nem tudnak mit kezdeni vele. Nagyon szórakoztató!
Halo - A német nyelv legpraktikusabb találmánya. Ezzel a szóval korra, nemre, státuszra való tekintet nélkül lehet köszönni mindenkinek, Svájctól kezdve Hamburgig, a lengyel határtól a holland határig, keresztbe-kasul. Mindegy milyen napszak van, mindegy hol, kit kell üdvözölni, egy "halo"-val simán el lehet intézni az ilyen fajta formaságokat. Hátránya, hogy ha visszajössz Magyarországra, az első napokban előfordulhat, hogy csak úgy megszokásból lehalózol egy-két idősebb személyt, akik persze ezt "helló"-nak értik. Máris kész a baj.
Egyesek ilyen keresőszavakkal akadtak rá a blogomra az elmúlt évben:
Természetesen volt szex minden mennyiségben, minden formában:
húsvét sex kép
sex kézzel mutatva
voksák virág porno filmje
mozog szex angyal csajok
társasjáték szex zöld fehér
szabo sanyival sex azet
bagi iván meztelen
mikulás fehérnemű
Valaki a gyötrő kérdésire akart választ kapni:
king kong igaziból régen hány méter volt
kis pizza sugara nagy pizza sugara mivel járunk jobban
milyen dolgok vanak a tehenrol
hol találni rabszolgát
csörgődob hol kapható?
A helyesírásra nem mindig ügyeltek:
ii jános pál pápa telyes meretu kepek
uress sir
Nagy sztár volt a Csubakka is. Csak két példa:
csubakka család
kopasz csubakka
Aztán minden egyéb:
ÜVEGTIGRIS BÚTOR
A szerelmed a tudtára jön h szeret és holnap 13:00-14:00 közt valami jó dolog fog történni veled
szekrény zuhanás
sárgásvörös leány tube
szent istván garfield
gumicsizmás malac
dec dec deszka
duna mélye
gyerek eszi a susnyát
Mindenkinek boldog új évet kívánok!
Bethesda.
A német testvérgyülekezetünk által fenntartott idősek otthonát nevezzük így, ahol együtt él a negyven gondozott és a majdnem ugyanannyi személyzet. Egy Fekete-erdei falucska szélén található e komplexum, ami egy nagy imateremből, személyzeti lakások tucatjaiból, közös étkezőből, néhány műhelyből és egy korszerű ápolási szárnyból áll. Egyfajta mikrokozmosz: nyolcvan ember együtt, egymásért, az Urat szolgálva. Körülbelül hat évig éltem és dolgoztam itt ápolóként, és most - november elejétől, december közepéig - újra itt vagyok. Segítek, dolgozok, üdülök.
Gulyásleves két és fél euróért - Beihingen
Szombaton, itt a faluban - Beihingenben - is megrendezték a karácsonyi vásárt. A templom zömök tornyától nem messze, a patak partján épült helytörténeti múzeum előtt álltak a bódék, sátrak. A falu közösségei, csoportjai kitettek magukért: az óvodától kezdve az idősek otthonáig mindenki részt vett az eseményen valamilyen formában. Forralt bort, virslit árultak, az óvodások sütit, saját készítésű ajándéktárgyakat kínáltak. Egy helyi fafaragó mester állítólag láncfűrésszel készíti el az állatfiguráit, emberalakjait, kerti törpéit, padjait. Őt is láthattuk a portékáival együtt. Bethesda ebben az évben először vert sátrat a vásárban, és hát mi mást árultunk volna mint magyaros gulyáslevest. Teszem hozzá: nagy sikerrel. Kellemes idő volt, hangulatos délutánt töltöttünk ott. Sokan megfordultak a gyülekezetből a vásárban, természetesen a standunk volt a találkahely. Jó érzéssel töltött el, mikor a forgatagban feltűnt egy-egy ismerős arc a faluból vagy a gyülekezetből. Olyan volt ez, mint egy amerikai film szentimentális vége, ahol minden szereplő feltűnik néhány pillanatra, mosolyogva, vidáman. Forralt bort ittam, vettem valami ajándéktárgyat az óvodásoktól, megnéztem a fúvószenekarokat. Egyszer még a Mikulás is átvonult a tömegen lovas kocsival. A képeket itt lehet megnézni.
Komédia és latrina - Esslingen
Kedden Esslingenbe utaztam pár testvérrel, kollégával. Ez a Stuttgarttól délre fekvő település nagyon szép belvárossal rendelkezik, amit ki is használnak: egy gyönyörű, hangulatos karácsonyi vásárt rendeznek minden évben itt. Nem akármilyet. A kissé borult időben egy középkort idéző karácsonyi vásár fogadott minket. Az ódon katedrális árnyékában, karácsonyi fényben tündöklő favázas épületek között álltak a sátrak, színpadok. A tereken, keskeny utcákon maga az életre kelt középkor várt ránk: komédiások, kézművesek, mutatványosok, kifőzdék között vezetett az utunk. Valahol még kardot is lehetett venni. Mindenhol fából eszkábált standokat láthattunk. Széna, fűst, tűz, mécsesben pislákoló gyertyák, szekérkerekek, vékák, lovagkori zászlók, tarkaság. Vécé helyett "latrinába" mehetett ki az ember. Az egyik sarokban korabeli játékok voltak felállítva: nyilazás, kugliszerű golyógurítós játék, és egy fából készült „óriáskerék” gyerekeknek. Egy helyen azt láthattuk, ahogy két ember egymással szemben ül egy fadorongon, és megpróbálják lelökni a másikat egy szalmával töltött zsák segítségével. Már csak a sár és a lócitrom hiányzott a lábunk alól, hogy teljes legyen az illúzió. A hangulatot csak fokozta, hogy az eladók is korabeli ruhákban jártak: zekék, rongyos ujjasok, köpönyegek, pantallók, vászonkalapok, bársony és damaszt mindenütt. Természetes látvány volt, hogy egy mórnak öltözött fiú parolázik egy királyi udvarhölggyel a lacikonyhánál. Kinézetük annyira autentikus volt, hogy fel is tettem a kérdést: ez a sok ember, aki hosszú, zsíros hajat, bozontos szakállat visel, mit csinálhat év közben, egyáltalán hol vannak, amikor nincs karácsonyi vásár Esslingenben?! A fogatlan játékmester és az öblös hangú, két méter magas kalóz, mit csinál például júniusban? A szomszédos téren "normál" karácsonyi vásárt találtunk, ahol láttunk magyar kürtöskalács-árusokat is. Az esslingeni forgatag kihagyhatatlan. Kötelező a fényképezőgép. Az én képeim itt vannak.
Hát nem él szívedben már Az a napsütötte föld, Merre minden üdezöld, Merre dajkád dala szállt? Ahol balzsamos a lég, Ahol tündöklő az ég, Lelked elfeledte, mondd, Azt a régi-régi hont? Gondolj vissza, hogy mily szép volt a selymes-puha rét, Ahol hallgattad a pásztorok csöndes énekét; A te elhagyott hazád Most is híven vár reád, Jöjj vissza hát, ó jöjj, fiam, jöjj vissza hát! Fiam, hogyha sejtenéd, Mennyit sírt szegény apád, Sok-sok hosszú éjen át, Mennyit sóhajtott feléd! Örök búbánatban él, Fejét ellepte a dér, Téged oly epedve vár, Nincsen egy jó napja már. De ha föltámadna benned a lelkiismeret, Ó, ha visszatérnél hozzá, ki oly nagyon szeret... Akkor boldog lesz apád, És az ég százszor megáld! Jöjj vissza hát, ó jöjj, fiam, jöjj vissza hát! Nos, jöjj, fiam! Ah, akkor meggyógyul apád S az ég megáld! Jöjj vissza már, Nos jöjj, fiam!
A fenti vers a zenetörténelem talán legszebb
férfiáriájának szövege, a Traviatából.
Arra gondoltam, hogy olyan sok szépen
megírt vers, zene, kép létezik, amit nyugodtam
felhasználhatnánk a keresztény témák,
gondolatok, igazságok szemléltetéséhez.
Mint például ez is.
Verdi: Traviata - Germont áriája.
Énekel: Melis György, közreműködik: Horváth Bálint.
Ezt a posztot december elsején kellett volna megírnom, ugyanis akkor volt 105 éve, hogy megnyílt a világ első mozija és 17(!) éve, hogy Magyarországon bemutatták Az oroszlánkirályt, mely gyerekkorom egyik legmeghatározóbb moziélménye volt.
Biztos mindenki fel tud sorolni legalább öt olyan karácsonyi filmet, melyek nélkül el sem lehet képzelni az otthonülős, bejgli és szaloncukor kajálós ünnepi napokat. Vannak, melyeket mindig, minden helyzetben örömmel nézünk: megunhatatlanok, szinte örök alkotások, és vannak olyanok is, melyek főcím zenéi alatt sikítva nyúlunk a távirányító után. Íme egy szubjektív felsorolás. (Nem sorrend!)
Egy hópihén "elterülő" ország furcsa népének verses világa, szélesvásznú karácsonyi mesekönyv, melyben extra magas az egy percre jutó Jim Carrey-fintorok száma. Egy gyönyörűen megálmodott világ, ahol a legkisebb gyerek elhatározza, felveszi a harcot a önzőség, a kisstílűség, a harag, a keserűség ellen: hidat ver egy sebzett szív lövészárkai felett. Pazar látványorgia, nagy poénok, cuki szereplők, Kerekes József (a Szamár magyarhangja), mi kell még? A film végén persze a jóság és szeretet diadalmaskodik egy szépen feldíszített karácsonyfa tövében.
Az évek során egy egész sagát gyártottak belőle. A sorozat újabb és újabb részei viszont egyre bugyutábbak lettek. A sorszámukkal fordított arányban csökkent az IQ-juk. Az első rész viszont nézhető: betekintés a Mikulás hátországába, a kulisszák mögé. Ajándékgyártás, manók sokasága, titkárság, szarvas-wellness, logisztika az egyik oldalon, a másikon pedig harc a rideg valóság és a képzelet között. Tét a gyerekek karácsonya és a benne való hit.
A nagy utazás filmje. Egy patinás vonatozásról, lélegzetelállító kalandról szól, melyben minden másodperceken, millimétereken múlik. Permanens zakatolás az éjszakában egy szerelvényi pizsamás gyerekkel az Északi-sark felé. Bent sárgás fényű meleg, forró kakaózás, kint jeges szél és hó fut versenyt a vonattal. Ez a bámulatos álomvilág uszkve másfél órára visszaváltoztat mindenkit gyerekké. Vadregényes tájak, izgalmak, (itt-ott hullám)vasút, némi giccs, Mikulás, egy városnyi manó, Tom Hanks-klónok sokasága, és film végén természetesen minden hitetlenek megnyílik a szeme. (Pontosabban a füle.)
Volt egy időszak, amikor az egyik kereskedelmi tévé egymás után több éven keresztül is ezt a filmet adta minden szenteste. Ennek ellenére megunhatatlan. A megöregedett Bud Spencer, az idősödő Terence Hill (aki a rendezte is a filmet, és szemeinek kékje semmit sem fakult az elmúlt évtizedekben), egy rakás gyerek és a megszokottan kedves-bugyuta rosszfiúk. Egy olyan westernfilm ez, ami nem borostás, nem lócitrom-szagú. Szépen fényképezett, kellemes világ, ahol minden gonoszt helyre lehet rakni néhány vér nélküli pofonnal, és ahol a film végére mindenki szerencsésen hazaér.
5. Reszkessetek betörők! (1990)
A karácsonyi filmek királya. A megunhatatlan, örök, klasszikus. A filmek közül ez a karácsony egyik állócsillaga, lassan már szerves része lesz az ünnepkörnek, maholnap el sem lehet képzelni nélküle a karácsonyfát. A titka a zseniális alapötlet, a történet, a szereplők, a fényképezés, na és a zene. Hiába tudjuk előre poénokat, évek múltával is élvezettel várjuk azt, amikor a festékes dobozok fejbe találják az addigra már erősen leamortizálódott betörőket. Az én generációm hálás lehet azért, hogy a gyerekkora egy időbe esett a film megszületésével. Szegényebbek lennénk nélküle. A film annyira hatása alá vont akkoriban, hogy gyerekként egy társasjátékot is készítettem Reszkessetek betörők címmel. Kartonpapírra rajzolt, bugyuta játék volt ez, amibe egy csapdákkal teli házba kellett bejutnia az embernek. Az egész a filmen alapult, a játék legtöbb a motívuma onnan származott. Pár éve pedig órákat töltöttem el azzal, hogy a Google-térkép segítségével megtaláljam azt a házat, amiben forgatták a filmet. Ekkor már harmincon felül voltam. Egyébként megtaláltam. Azt hiszem az utóbbi sok mindent elárul a filmről. (Vagy rólam.)
Az a bizonyos ZENE:
Az egyik legszebb karácsonyi vers számomra, és nem csak azért mert az otthonra, az újhegyi karácsonyokra emlékeztet, hanem, mert benne van a megfáradt ember istenkeresése, az égiekkel és földiekkel való békülni vágyás, mely dolgok engem is annyiszor elfognak a teszkós karácsonyi füzérek fényében járva, a konzum-karácsonyi zenék hallatán. Ha másról nem is szólna a karácsony, csak arról, hogy pár tartozást kölcsönösen kihúznánk a listáinkról, ha megfáradtam letelepednék Isten lábaihoz egy kicsit, az se baj, ha nem szólnánk semmit, már megérné az egész. Keresztényként erről kéne szólnia az egész életemnek.
Ady Endre: Karácsony - Harang csendül
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.
Tegnapról mára virradó éjjel valakik azt gondolták, mikulássapkát tesznek minden pécsi szobor fejére. És lőn, a város arra ébredt, hogy mikulássapkás szobrok közt kell buszoznia, autóznia, kutyagolnia a dolga után. Voltak emberek, akiknek állítólag jó kedvük lett ettől. Azt nem tudni, hogy a rend őrei, amikor begyűjtötték a sapkákat, mosolyogtak-e közben, de valószínű igen. A reggeli hideg ellenére is. Páva Zsolt, a polgármester, egyenesen el volt ragadtatva ettől az ötlettől: azon mód vissza is tetette a sapkákat, melyek - mint a bohócok orra - ott vöröslenek a város rideg, szürke arcán. Állítólag hagyomány lesz ebből. Én örülnék neki. Végre valami, ami kizökkenti az embereket a köldöknézésből, ami egy kis mosolyt csal arcukra. Ráadásul nem is kerül sokba. Amíg ilyen emberek lesznek ebben az országban, nem féltem a hazámat. A képet innen loptam, részleteket is ott lehet olvasni. Meg még itt is.
Természetesen a szervezők a hibásak. Szabály, hogy egy olyan országban, ahol a lakosság többsége konyhát meszel, gyümölcsfát metsz, teraszt épít, költözködik, hurcolkodik a nemzeti ünnepeken, nem rendezünk megemlékezést egy társasház bejárata előtt. Mert mit lehet tudni. Lehet, hogy egy nagyon megható és felettébb váratlan pillanatban felgyullad a lépcsőház-világítás és a háttérben megjelennek a helyi Al Badny-ék, akik zavartan vigyorogva tévét és egyebeket cipelnek az énekek alatt.
Talán a nagymamának vitték, hogy tudja nézni az ünnepség ismétlését este. Ez a legjobb ötletem a motivációjukat illetőleg.
A videót innen loptam. Ajánlom az oldalt is mindenkinek, sok vicces dolog van ott.
Bethesda.
A német testvérgyülekezetünk által fenntartott idősek otthonát nevezzük így, ahol együtt él a negyven gondozott és a majdnem ugyanannyi személyzet. Egy Fekete-erdei falucska szélén található e komplexum, ami egy nagy imateremből, személyzeti lakások tucatjaiból, közös étkezőből, néhány műhelyből és egy korszerű ápolási szárnyból áll. Egyfajta mikrokozmosz: nyolcvan ember együtt, egymásért, az Urat szolgálva. Körülbelül hat évig éltem és dolgoztam itt ápolóként, és most - november elejétől, december közepéig - újra itt vagyok. Segítek, dolgozok, üdülök.
A környékbeli karácsonyi vásárok közül talán a legszebb és a leghangulatosabb az altensteigi. Egy völgyben fekvő kisvárosról van szó, melynek közepén egy nagyobb domb fekszik. A domb tetején fehér falú templom áll, alatta sűrűn egymás mellett favázas házak sorakoznak. Decemberi estéken képeslapra kívánkozik a látvány. Mindez negyedóra autóút a hitháztól.
Múlt pénteken mi is ellátogattunk ide. Sokan mentünk Bethesdából, csak az volt a baj, hogy mindannyian más-más autóval, és más-más időpontban indultunk. Talán félóra is eltelt, míg rátaláltam a magyar kollégákra. Közben sokat fényképeztem. A hely nagyon fotogén: minden volt, ami egy jó karácsonyi vásárhoz kell: forralt bor, legkülönfélébb kacatokkal teli sátrak, kaját áruló cserkészek, plüsskutyákat áruló mentősök (igazi /mentő/kutyák a lábaiknál feküdtek), vidám baráti társaságok, hamisan furulyázó iskolások, favázas házak. A templomban még egy fúvóskoncertet is hallhattunk. Lélegzet elállító látványvilág. Altensteig idén is hozta a formáját. Íme pár fotó:
______________________________________________________________________
Olvasd el ezt is:
Vendégposzt következik. Ritkán olvas az ember keresztény témakörben olyan eredeti, vidám, humoros, könnyed verset, mint az alant következő. Tetszik! Több ilyennek kéne születnie. Az elkövető: Frady Endre.
Bethesda.
A német testvérgyülekezetünk által fenntartott idősek otthonát nevezzük így, ahol együtt él a negyven gondozott és a majdnem ugyanannyi személyzet. Egy Fekete-erdei falucska szélén található e komplexum, ami egy nagy imateremből, személyzeti lakások tucatjaiból, közös étkezőből, néhány műhelyből és egy korszerű ápolási szárnyból áll. Egyfajta mikrokozmosz: nyolcvan ember együtt, egymásért, az Urat szolgálva. Körülbelül hat évig éltem és dolgoztam itt ápolóként, és most - november elejétől, december közepéig - újra itt vagyok. Segítek, dolgozok, üdülök.
Nálunk is elkezdődött az adventi szezon. A múlt héten beszedték az őszi dekorációkat, és helyettük kitették a karácsonyiakat. Mindenhol fenyőfák, csillagok, masnik, hópelyhek, füzérek, fényorgia. A kisebédlő ablakpárkányán kész élőkép látható: tobozerdő, fenyőfák közt szarvasok, őzek, alattuk fehér szövetanyag: hó. A hó alatt fényfüzér. Esténkén varázslatos látványt nyújt. Most már mindenhol teljes a karácsonyi hangulat.
A földszinti folyosón van egy hatalmas parafatábla, ahol mindenféle vicces fényképek lógnak a személyzetről és az idősekről. Valamelyik nap délután ezeket a fotókat is leszedték, és az egész parafatáblát egy hatalmas - az időseknek készült - adventi naptárrá változtatták. Piros papírból kivágott, számozott csizmákat helyeztek fel rá, számmal felfelé. December elsejétől mindennap felfordítanak egy-egy csizmát. A csizmák másik oldala egy fényképet és egy programot rejt: torna, karácsonyi film, fuvolazene, stb. Az időseknek mindig meglepetés lesz az, hogy mi a program délután. Nagyon jó ötletnek tűnik.
Vasárnap rendeztük meg az ún. "gyülekezeti" karácsonyt. A bethesdai hitháznak ugyanis nem csak az idősek ápolása a feladata, hanem a környéken élő gyülekezet lelki gondozása is. (Istentiszteletek, biblia- és imaórák tartása.) A mostani vasárnap délutánt nekik szántuk. Az istentisztelet és a finom ebéd után, egy órakor kezdtünk az imateremben. Egy ilyen karácsonyi ünnepség mindenhol hasonló összetevőkből áll a keresztény gyülekezetekben: kellenek hozzá unalomig ismert karácsonyi énekek; pár - szigorúan tanulsággal bíró - történet; néhány vers, melyek semmi másra nem jók, csak arra, hogy izguló vasárnapi iskolások szavalják őket ilyesfajta ünnepeken (tisztelet a kivételnek); meg egy színdarab, melynek során az ifjúság függönyökbe bújik, papírból készült római katonasisakokat ölt magára.
Bethesdában nincs nagy ifjúság, így az egész műsor a vasárnapi iskolásokra épült. A gyerekek közül - néhány kivétellel - mindenki rendelkezik legalább egy magyar szülővel (!), így a vasárnapi iskola vezetősége - aki szintén magyar - elhatározta, hogy magyar énekeket fognak énekelni. A produkcióba még beszálltak a szülök is és az itt dolgozó magyar kollégák. Engem is felkértek énekelni, és örömmel vállaltam ezt. Nem bántam meg, mert már rég röhögtem ennyit, mint az utóbbi hetek próbáin. Nagyon vidám, sírva-nevetős órácskák voltak ezek. Ezenfelül jó volt együtt lenni, együtt csinálni valamit az itteni magyarokkal. Az énekek mellett egy kisebb színdarabot is előadtak a gyerekek, melyet még én írtam az érdi vasárnapi iskolásoknak, 2003-ban. Nagyon rövidke, amolyan egyperces bagatellről van szó, mely semmi másra nem jó, mint hogy izgulós vasárnapi iskolások játsszák ilyesfajta ünnepeken. Szerintem, mind az énekek, mind pedig a darab jól sikerült. A próbákhoz képest meglepően jól. A német gyülekezet kivetítőn olvashatta a dalok fordítását, a darabot pedig németül adták elő a gyerekek. Tehát, mindenki mindent értett.
Az előadás után az ebédlőben folytatódott a program: egy fotóösszeállítást láthattunk az elmúlt év pillanataiból. Nagyon élveztük, jókat nevettünk, de legjobb még csak ezután jött: süti- és tortabüfé! Pár hete tettek ki egy papírt a falra, amiben felkértek mindenkit, hogy aki hozzá akar járulni valamivel a gyülekezeti karácsonyhoz, az írja le, mit fog sütni. A testvérnők jól termeltek, mert egy svédasztalnyi torta várt minket a fényképek után.
____________________________________________________
Olvasd el ezt is:
Bethesda.
A német testvérgyülekezetünk által fenntartott idősek otthonát nevezzük így, ahol együtt él a negyven gondozott és a majdnem ugyanannyi személyzet. Egy Fekete-erdei falucska szélén található e komplexum, ami egy nagy imateremből, személyzeti lakások tucatjaiból, közös étkezőből, néhány műhelyből és egy korszerű ápolási szárnyból áll. Egyfajta mikrokozmosz: nyolcvan ember együtt, egymásért, az Urat szolgálva. Körülbelül hat évig éltem és dolgoztam itt ápolóként, és most - november elejétől, december közepéig - újra itt vagyok. Segítek, dolgozok, üdülök.
A laternelaufen egy Németországban honos őszi szokás. Magát a szót valahogy úgy tudnánk lefordítani, hogy "lámpás vonulás", "séta (a) lámpással". A Márton-naphoz kapcsolódik: katolikus tartományokban november 11-én, Szent Márton tiszteletére, míg a protestáns országrészekben november 10-én, Luther Márton születésnapja alkalmából rendezik. Sokféle módja létezik a Laternelaufennek. Egyes helyeken utcai felvonulást rendeznek, máshol a gyerekek járnak házról házra, de ez a három dolog mindegyikben közös: a sötét este, a (kézzel csinált) lámpások és az énekek, az úgynevezett lámpás- és Márton-dalok. Egyfajta európai halloween...
A szokáshoz az is hozzátartozik, hogy különböző csoportok, közösségek, például óvodák, iskolák járják a házakat, lámpásokkal, énekelve. Itt nálunk - Beihingenben - a helyi óvoda szokta végigjárni a falut. Minden évben eljönnek Bethesdába is, hogy az időseknek énekeljenek. Az ősz beköszöntével már előre várom ezt a félórácskát, mert nagyon hangulatos a sok kis lámpás fénye, az - itt-ott hamiskás - ének. Továbbá igen szórakoztató, érdekes tud lenni a három-hatéves korosztály és a hetven-kilencvenévesek találkozása.
Idén november 11-én jártak nálunk a gyerekek. Most kivételesen világosban jöttek: délelőtt fél 11-kor (!) vonultak be az udvarunkba. Hála az ebédlőnk lehúzható rolóinak, pillanatok alatt éjszakai hangulatot teremtettünk. Egyébként minden úgy zajlott, mint általában. A gyerekek énekeltek, fel-le vonultak a saját maguk készítette papírlámpásaikkal, szertelenek voltak, bájosak, zajosak, néha hamisak. Az idősek pedig nagyon jól szórakoztak rajtuk: közösen fújták a dalokat az ovisokkal. Érdekes, hogy idén nagyon sok olyan lámpást láttunk a gyerekek kezében, amiben nem a hagyományos gyertyaláng pislogott, hanem egy kisebb villanyizzó égett. Természetesen biztonságosabb az elektromos lámpás, de ez nem annyira hangulatos. (Volt egy év, mikor az egyik óvodásnak gyakorlatilag szénné égett a lámpása. A felnőttek persze résen voltak, és egyszerre hárman ugrottak rá a lángoló "laternére", így a gyerek egy szétégett, széttaposott roncsot vihetett haza abban az évben.) Ez most idén elmaradt. Néhány fotó a végére és egy videó:
________________________________________________________________________
Olvasd el ezt is:
Ha az életedben legalább egyszer, reggeli napfényben ücsörögve, éjszakai városon átbuszozva, őszi avarban járva, gyertyafényben barátok közt kuksolva, duhajkodó szélben sétálva, havazásban állva, valahol - bárhol -, a körülötted tébláboló fényekből, illatokból, hangfoszlányokból elő tudsz állítani egy molekulányi színtiszta boldogságot a lelked laboratóriumában - nos, ez tényleg kegyelem. Ilyenkor megnyílik az örökkévalóság kapuja, és tudod: várnak rád ott fent.
Kilencven éve született Pilinszky János.
Pilinszky János
Kegyelem
Bogarak szántják a sötétet
és csillagok az éjszakát.
Van időnk hosszan üldögélni
az asztalon pihenő lámpafényben.
Megadatott a kegyelem:
miközben minden áll és hallgat,
egyedül az öröklét működik.
_____________________________________________________
Blogajánló:
